Angyalmese

Egy kis ördög, mit gondolt ki?
Elindult Angyalszívet lopni.
Ment, mendegélt a kis okos, míg egy Angyallal találkozott.
Fehér szárnyán csodálkozott.
Udvarolt és simogatott,
ölelgetve suttogott.
Fésülgette fehér szárnyát,
- az Angyal csak mosolygott -
Mit szeretnél, te kis édes?
Kicsiny szarvacskákkal ékes?
Csak a szíved!
Azt akarom!
Szívem mellé be is rakom!
Angyalszárnyak átölelték, mosolyogva ki is vették
- a SZÍVET -
melyre áhítozott...
Szíve mellé meg is kapott.
Fénylő mosollyal adta.
Aranyszállal összevarrta.
Ördögöcskénk örült nagyon.
Nem tudta, hogy Angyalszívvel soha többé nem mehet el!
Lassan kezdett megváltozni, sötét bőre halványodni.
Szarvacskája gyémánttá lett, sötét szárnyakat növesztett.
Ördög többé nem lett soha, mert a két szív együtt dobbant...
Aranyszállal összevarrva,
angyalmosollyal itt tartva,
ketten szárnyalnak boldogan.
Így esik meg olykor, hogy a fehér szárnyak mellett
néha feltűnik két sötét szárny,
- két szarvacska -
Mi csillogó lett, mint a gyémánt!